Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint akár-20C alatti hideg, 30 cm-es hótakaró, és az erős (viharos) szél miatt hófúvás várható, ezért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét a rendkívüli időjárás veszélyeire.
ÉRVÉNYTELENÍTVE AZ ÍTÉLET!

Új eljárást kell lefolytatnia a Miskolci Törvényszéknek a tábla instrukciói alapján.
Hatályon kívül helyezte a Debreceni Ítélőtábla az ellenem a B.-A.-Z. Megyei Bíróságon született elmarasztaló ítéletet, 2012. január 11-én. A hatályon kívül helyezés oka a megalapozatlanság volt, a megismételt eljárás lefolytatásával egy másik bírói tanácsot fognak megbízni.
Elégedett vagyok a táblabíróság határozatával, ami kimondta, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlan, a rendelkezésre álló „bizonyítékok” alapján vádat sem lett volna szabad emelni, büntetőjogi felelősséget nem lehet megállapítani. Az Ítélőtábla ítéletének írásbeli indoklása a napokban várható, ez természetesen kötelező érvényű az első fokon eljáró bíróság számára. Én az eddigi eljárás során – ami már 5 éve tart – folyamatosan bíztam abban, hogy ártatlanságom végül bizonyítást nyer. A büntetőeljárás, a vádemelés, és az első fokú ítélet komoly nyomásként nehezedett rám, azt még a választási kampány során is felhasználták ellenem politikai ellenfeleim.
Itt szeretném megköszönni Onga Nagyközség lakosainak és az általuk megválasztott régi és új képviselő-testületnek azt a sok támogatást, együttérzést, biztatást, bizalmat, ami roppant sokat jelentett számomra erkölcsileg és lelkileg a nehéz pillanatokban.
Köszönettel és tisztelettel:
Madzin Tibor polgármester
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint akár-20C alatti hideg, 30 cm-es hótakaró, és hóvihar várható.
A B.-A.-Z Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye:
Rendkívüli hideg várható!
|
|
|
|
Onga Nagyközség Önkormányzata 3562 Onga, Rózsa u. 18. sz. É46/543-007, 543-003. Ë30/466 55 39 Ê46-464-290. |
Rendkívüli hideg várható!
A meteorológia előrejelzések szerint a következő napokban Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében akár a -20 fokot is elérheti az éjszakai hőmérséklet, a hétvégére pedig erős havazás várható.
Onga Nagyközség Önkormányzata arra kér mindenkit, hogy a rendkívüli hideg miatt fokozottabban figyeljünk szomszédainkra, embertársainkra, hogy megelőzzük a kihűléses haláleseteket. Különösen nagy veszélyben vannak az egyedül élő nehezen mozgó, többnyire idős emberek.
Kérjük, amennyiben olyan veszélyeztetett, elhagyatott emberről szereznek tudomást, akit bármilyen okból kihűlés fenyeget, kérjenek segítséget az alábbi éjjel-nappal ingyenesen hívható telefonszámokon:
|
Rendőrség: |
107 |
|
Tűzoltóság: |
105 |
|
Mentőszolgálat: |
104 |
vagy a Polgármesteri Hivatal 46/543-000 telefonszámán.

2012-ben megrendelkezésre kerül Ongán az első amatőr csapatoknak meghirdetett labdarúgó bajnokság
A lebonyolítás bajnokság keretén belül megy majd végbe. A szabályok betartásáról hivatásos játékvezetők gondoskodnak. Öltözőt biztosítunk, illetve a torna ideje alatt büfé is működik majd. A bajnokságban egy játékos csak egy csapatban szerepelhet! Minden játékos saját felelősségére lép pályára! A mérkőzések a műfüves pályán zajlanak!
III. Ongai Regionális Pálinkaverseny!

A III. Ongai Regionális Pálinkaversenyre összesen 346 nevezett pálinka érkezett. A pálinkaversenyek közül ennél több nevezett minta csak a gyulai, országos versenyre érkezik.
A 13 fős, országosan elismert szakmai zsűri január 11-ei döntése alapján arany oklevelet kapott 19, ezüst oklevelet 68, míg bronz oklevelet 71 pálinka. Az ünnepélyes eredményhirdetéshez kulturális programsorozat is társult, melyre 2012. január 21-én került sor Ongán, a művelődési házban és az általános iskolában. Az érmesek névsora és az eredményhirdetésről, a fesztiválról készült fotók elérhetők az Ongai Kulturális Egyesület honlapján: http://www.okeonga.hu/palinka/


Betöltés...
